Olyan ez a film, mintha vasmacskát kötnének a lelkedre és egyenesen beledobnák azt egy jeges tóba. A legrosszabb az, hogy a jeges tó maga a család. Helyzetdráma, elsősorban színházrajongóknak.

Rezümé

A Bogárűző és a Gyilkos Joe című színdarabok, valamint a belőlük készült filmadaptációk szerzője, Tracy Letts ezúttal egy botrányos család életét tárja elénk. A költő Beverly Westonnak (Sam Shepard) alkoholproblémái vannak, felesége, Violet (Meryl Streep) pedig szájrákkal küzd, ráadásul egyre inkább kezd rákapni a drogokra. A férj úgy dönt, hogy felfogad egy 24 órás gondozót Violet mellé. Néhány héttel később fel is bérlik e célra Johannát (Misty Upham). Majd Beverly eltűnik, amely arra ösztönzi a családot, hogy összegyűljenek megkeresni, ám néhány nappal később kiderül, hogy a családfő öngyilkosságot követett el. Az egész család részt vesz a temetésen, köztük Violet és Beverly lányai, Barbara (Julia Roberts) és Karen (Juliette Lewis), valamint a házban lakó Ivy (Julianne Nicholson) is. A következő néhány napban azonban elharapóznak az indulatok. Ennek egyik oka, hogy Violet és Barbara sosem jöttek ki jól egymással. A másik, hogy Karen marihuánán élő vőlegénye megpróbálja molesztálni jövendőbeli unokahúgát (Abigail Breslin), Ivy pedig összekavar unokatestvérével, és azt tervezik, hogy elszöknek a diszfunkcionális család elől.

(Forrás: port.hu)

Az élet hosszú. Vagy nem.

Már az első kockák után nyilvánvaló, hogy ebben a filmben komoly és szomorú dolgokról lesz szó. Az élet nagyon hosszú – mondta T. S Eliot, s ezt a mondást főhőseink brutális élességgel igazolják. Nincs semmijük, nincsenek barátaik, nincs jövőjük, nincsenek értékeik, normáik és erkölcseik sem nagyon. Van viszont családjuk, és múltjuk, mindkettő gúzsba köt, megdermeszt, táplál és mérgez egyszerre. Ez az alaphelyzet, egy langyos, sekély pocsolya, aminek az aljáról a családfő távozásával felkavarodik a mérgező és fojtogató iszap. Minden, mindörökre megváltozik. Az örökkévalóság álarca lehullik, s egy csapásra rövid lesz az élet.

Minden család ilyen?

Megbomlik a kényes egyensúly, az a kép, amely kívülről látszik, és amit magukban, a saját lelkükben is mesterségesen tartanak fent a résztvevők. Mindenki tudja és ismeri a bűnöket, a nyomort, a drámát, a tragédiát, de ezt nagy munkával, és bámulatos közönnyel sikerül háttérbe szorítani. Egészen az öngyilkosságig, amikor elszabadulnak az indulatok, felszabadulnak az érzelmek. Mindenki sértett és sértő, bántott és bántó, mindenkinek van tartozás, behajtani és törlesztenivalója. Hogy minden család hasonló elven működik? Lehet, hiszen a dolgok valamiféle társadalmi szerződés keretében legszűkebb közösségeinkben is ritkán kerülnek őszintén kimondásra, azonban én az Augusztus Oklahomában bemutatott patologikus állapotot inkább tartom speciális helyzetdrámának, mint általános érvényű kritikának.

Nem jó film

Szerintem az az Augusztus Oklahomában nem jó film. Így, ebben a formában nem. Ezt ki merem jelenteni, inkább színpadra, színész iskolába való darab, ahol a színészek kipróbálhatják, kiélhetik tudásuk skáláját, és a termet betölti a családi drámák tapintható kegyetlen kettősége. Ahol igazából átérezhető a forró, mozdulatlan tájba applikált hideg, nyugtalan lelkek vibrálása. Élőben, egyenesben, testközelben. Engem kicsit a Száll a kakukk fészkére című klasszikusra emlékeztet a helyzet, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy ott teljesen más darab került a filmvászonra és a színpadra. És a könyvhöz hasonlóan mindegyik egészen kiválóra sikerült.

ÉRTÉKELŐ

Sztori: 10/7

Fíling: 10/6

Karakterek: 10/7

Összesítve: 30/20

AJÁNLOTT