Két típusú film van: az egyik komoly, a másik komolytalan, és itt most nem arra gondolok, hogy szórakoztató, vagy hihető-e a történet.
Rezümé
A Földet már többször megpróbálta leigázni egy kimagasló technikai fejlettséggel rendelkező földönkívüli faj és nem kisebb a szándékuk, minthogy elpusztítsák az egész emberiséget. 70 évvel a kíméletlen háború után az emberek talán megtalálták szabadulásuk kulcsát Ender Wiggin (Asa Butterfield) személyében. A csendes, de annál különlegesebb képességekkel rendelkező fiút egy szigorúan védett, titkos űrbázisra küldik, ahol hozzá hasonló tehetséges fiatalokból álló katonai csapatot képeznek ki. A vezetőség terve, hogy a szüleiktől, testvéreiktől elszakított gyerekekből egy olyan sereget formáljanak, akiket az idegenek elleni végső támadás során bevethetnek.
Endert addig manipulálják, míg kegyetlen gyilkossá nem válik. Egy váratlan esemény rádöbbenti a fiút tettei következményeire és arra, hogy a körülötte zajló hatalmi játékban ő is csak egy eszköz. De a remény még nem veszett ki belőle: saját eszközeivel akarja megmentheti családját és a Föld lakóit a félelmetes idegen fajjal szemben. De vajon ez elég lesz a végső összecsapásra?
(Forrás: port.hu)
Xénia-láz, brrr...
A bevezetőt folytatva, a Végjáték nálam az utóbbi kategóriába tartozik. Mindig dühvel vegyes szomorúsággal tölt el az, ha egy mozi nem veszi komolyan nézőjét. A Végjátéknál pont ez a helyzet. A félig kidolgozott történet, összecsapott karakterek, óvodás háttérsztori képet számos más tényező rontja és alig-alig van, ami javítja. Kezdem az előbbivel. A hangyaszerű űrlények sem nem eredetiek, se nem ötletesek, az űrkiképzőközpont pedig a 90-es évek műanyagízű magyar filmsorozatgyártásának feledhetetlen, retinába égetett ékkövére, az Űrgammákra (ha így jobban ismerős: Xénia láz, akció, ilyesmi...) emlékeztetett.
Nem jön ki a kontraszt
Hogy mondjak valami jót is, a fiú és családja számos használható karaktert kínál, ahogyan magában a történetben is van perspektíva. Sajnos egyikből sem hozta ki az egyébként egy sikeres regényre épülő film azt, amit lehetett volna. Még a fiúnál jutottak a legtovább. Másik dolog, elhiszem, hogy van/volt az a kor, amelyben a gyerekek ilyen felnőttesen viselkednek, de akkor tessék bemutatni nekem azt a társadalmat, folyamatot, vagy annak egy részét, ami ilyenné alakította őket. Máskülönben a gyermeki ártatlanság-felnőtt erőszakosság kontraszt nem fog kijönni...
Ez gyengus volt Harrison!
Nem vagyok egy túl nagy sci-fi rajongó, és pont azért kezd el egy ilyen mozi érdekelni, mert benne van például egy Harrison Ford. Na, épp az ő karaktere sikerült a legjobban félre. A nagy semmi az, amivel játszania kellett az öregnek, és a végeredmény is közel áll a nullához. A fiúról már esett szó, talán ő az egyetlen pozitívum, a többi szereplő viszont rendkívül kidolgozatlan, érdektelen, és sokszor érthetetlen is egyben.
ÉRTÉKELŐ
Sztori: 10/3
Fíling: 10/2
Karakterek: 10/3
Összesítve: 30/8
BORZALMASAN GYENGE
